Nyitottak vagyunk

A MASZK jótékony akciója

2018. augusztus 07. - lmizsekultura

 

MASZK, vagyis a Mizsei Amatőr Színjátszó Kör 2018. július 20-án ismét előadta Karinthy komédiáját a A bűvös széket. A 2. előadás is sikeres lett, sokan eljöttek a darabot megnézni, volt aki először látta, de volt aki újrázott. Talán többen azért jöttek el, mert a színkör a bevételt jótékonysági célokra ajánlotta fel. Kedvezményezettként a lajosmizsei "Harmónia" Integrált Szociális Intézményt jelölték meg.

A mai nap folyamán a színjátszók egy része személyesen vitte ki az otthonba a befolyt összeget, ahol nagy szeretettel fogadták őket. Az átadás után az intézmény lakói énekkel és verssel köszönték meg az adományt.

A „Harmónia” intézmény vezetője elmondta, hogy mióta ő itt dolgozik, ilyen támogatás nem érkezett még hozzájuk. Reméljük, hogy a továbbiakban a színkör felajánlása követendő példa lesz. 

 

001.jpg

maszk_03.jpg

maszk_04.jpg

maszk.jpg

maszk_02.jpg

maszk_05.jpg

 bitmap_2.png

Tagok: 

Németh Balázs, Szijjártó Pál, Kovács Gáspár, Tercsi Márti, Veszelszkiné Liza, Csernus Mariann, Dudás Klári, Faragóné Kriszta, Berente Ottó,  Veszelszki Sára, Miklós Dominik, Sólyom  János, Veszelszki Vendel, Demeter Emília

Ha kedved van egy jó kis csapathoz csatlakozni, nosza, keress bennünket a lajosmizsei városi könyvtárban!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmizsekultura.blog.hu/api/trackback/id/tr3914166921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.